Z Generáció – Mihez alkalmazkodj?

2016-10-28

Az Év Honlapja szervezői Z Generációs szekunder kutatással bizonyították, hogy milyen kihívásoknak kell megfelelnie a vállalkozásoknak. A cikkünkben leírt 4 ponttal iránymutatást kívánunk adni a Z generáció marketing célzásához és hangsúlyozni magyar cégek digitális fejlődését, melyre minden jelentkezőnk kitűnő példa, lépj be ötleteiddel Te is közéjük és indulj a díjakért! 

A logika felértékelődik – Győzd meg ésszel, ne erővel – Tájékoztasd lényegre törően
A Z generáció tájékozott, nem sajnálja az időt, hogy körülnézzen és felmérje a lehetőségeit. Legyél TE, aki megadja neki a szükséges információkat és jobb ajánlattal áll elő a többieknél. Ehhez az kell, hogy foglalkozz a tartalmaddal és rendszeresen kövesd nyomon a konkurenciát. Tanulj a hasonló iparágak képviselőitől is. Szánj erre időt, fejlődj és tűnj ki!

Szegmentálj – még mindig a vevő a király – érezze, hogy ő a célközönséged
Ne próbálj meg nagy szeletet harapni a tortából, nem éri meg és el is veszel a tömegben. A vásárlód azt akarja érezni, hogy a termékedet, szolgáltatásodat csak neki, az ő ízlésének, életvitelének és stílusának ajánlod, csak az övének és az ő köreinek. A punk és a hipster nem akarja ugyanazt a márkájú kabátot hordani és ugyanazt a facebook oldalt követni.

Legyél gyors és gondolkodj is úgy – Légy jelen, könnyű elérés és vásárlás
Szervezetként alakíts ki gyors reakciót, ezt leghatékonyabban automatizációval érheted el, mely a digitális átállásod része. Ezen kívül posztolj, videózz, chatelj, éljen a céged a követőid szemében és legyen egyénisége. Nem véletlenül tör előre a UX (Felhasználói élmény), legyél átlátható, stílusos és könnyen kezelhető, ne keljen keresni, visszaigazolásra várni, minden eszközén törekedj a reszponzivitásra.

ALKALMAZKODJ!!
Egy hasonlattal élve, ha az Y generáció eddig úgy váltogatta a használt felületeit, mint a telefonját, akkor a Z generáció gyorsasága a cipője lecseréléséhez hasonlít. Nem abba nőttek bele, hogy valaminek a megoldására van egy jól bevált eszközük, hanem, hogy mindig jön egy új, ami máshonnan közelít, jobban használható stb. Ezért te se ragadj meg egy felületnél, ha szorulsz ki a látótérből és más felfedezi a rést az a te üzletednek nem lesz hasznára.

Ha részletesebben érdekel a téma látogass el a Magyar Marketing Szövetség Éves Marketing Konferenciájának Digital Hack szekciójára és hallgasd meg a szakma legjobbjait: http://marketingkonferencia.hu/

/Englert Erika/

Vissza

„Innovációval a mumus tantárgyak ellen” – így született meg a Rapid Edu új arculata

2025. 04. 16.
2024 őszén új nevet, új arculatot és új lendületet kapott a korábban Rapid Matekként ismert oktatási platform – így született meg a Rapid Edu. A márkaváltást nemcsak vizuális fris…
Bővebben

A Tartalom, Amiért Nem Kell Kattintani – Mi az a Zero-Click Tartalom és Miért Fontos?

2025. 04. 14.
A digitális világban, ahol a figyelem egyre inkább elaprózódik, egyre nagyobb jelentősége van annak, hogyan tudjuk hatékonyan elérni és megtartani a közönséget. Az egyik legújabb és leg…
Bővebben

„Nem csak egy digitális katalógus” – Mi van a Rossmann app sikere mögött?

2025. 04. 11.
Az okostelefonok világa gyökeresen formálta át a vásárlási élményt – gyorsabb, személyre szabottabb és kényelmesebb lett, mint valaha. A Rossmann Magyarország nemcsak felismerte e…
Bővebben
További hírek