Vágtató digitális generáció

2016-09-28

A Te véleményedre van szükségünk, hogy átfogó képet kaphassunk a ma élő generációk fogyasztói szokásairól! Tudasd velünk, számodra milyen mindennapi tényezők képzik az igazi értékeket!

„Az elmúlt 15 év alatt felnőtt egy új fogyasztói réteg. Ők a ’Z Generáció’, akik már a neten élnek. Okosak, van véleményük, gyorsan döntenek, ők a „digitális mindenevők”. Úgy érzik, alanyi jogon jár nekik a netes lét, a social média és az okostelefon. Aki őket meg tudja szólítani, az a jövőjét építi.” – nyilatkozta Varga István, ’Az Év Honlapja’ pályázat alapítója.

’Az Év Honlapja’ Team éppen ezért, indított el egy kutatást, mely első sorban a Z- generáció fogyasztói szokásait vizsgálja, a ’baby boomerek’, az X- és Y-generációk habitusával összevetve azt.

Jelenleg az Y- generáció tagjai alkotják a fiatal munkavállalók nagy részét, de érdemes figyelmet fordítani a Z- generációra is, hiszen ők lesznek a jövő vásárlói.

Nagyon nehéz az új generáció figyelmének középpontjába kerülni, mivel őket sokkal több inger, mikromomentum éri, mint a többi generáció szülötteit.

Szekunder kutatásunk során kialakult egy képünk a vizsgált fogyasztói rétegről. Felállítottuk hipotéziseinket és primer kutatásunk segítségével megerősítjük vagy megcáfoljuk azokat. Ezeket az állításokat csak később kívánjuk nyilvánosságra hozni, mivel ezzel befolyásolhatnánk kitöltőinket.

Annak érdekében, hogy ezek a következtetések relevánsak legyenek, minél nagyobb számú kitöltőre van szükségünk.

Kérjük, segítsd Te is munkánkat azzal, hogy kitöltöd ezt a mindössze 4 percet igénybe vevő kérdőívet- legyen bármely generáció tagja!

A következő itt érheted el.

A felállított hipotézisekről és az eredményekről elsőként a Magyar Marketing Szövetség November 17.-ei konferencia plenáris ülésén hallhatnak majd az érdeklődők. Később megtekinthetőek lesznek a mantamarketing.hu, azevhonlapja.hu, illetve a marketing.hu weboldalakon.

 

Köszönettel,
’Az Év Honlapja’ Team

Vissza

„Innovációval a mumus tantárgyak ellen” – így született meg a Rapid Edu új arculata

2025. 04. 16.
2024 őszén új nevet, új arculatot és új lendületet kapott a korábban Rapid Matekként ismert oktatási platform – így született meg a Rapid Edu. A márkaváltást nemcsak vizuális fris…
Bővebben

A Tartalom, Amiért Nem Kell Kattintani – Mi az a Zero-Click Tartalom és Miért Fontos?

2025. 04. 14.
A digitális világban, ahol a figyelem egyre inkább elaprózódik, egyre nagyobb jelentősége van annak, hogyan tudjuk hatékonyan elérni és megtartani a közönséget. Az egyik legújabb és leg…
Bővebben

„Nem csak egy digitális katalógus” – Mi van a Rossmann app sikere mögött?

2025. 04. 11.
Az okostelefonok világa gyökeresen formálta át a vásárlási élményt – gyorsabb, személyre szabottabb és kényelmesebb lett, mint valaha. A Rossmann Magyarország nemcsak felismerte e…
Bővebben
További hírek